Reggeli ötletek minden napra

Padlizsánkrém abonettel

2015. március 17. - Katonaévi

padlizsankrem.JPG

Törökparadicsomnak, kékparadicsomnak, Erdélyben vinete-nek vagy vinetta-nak is nevezik a nálunk leginkább padlizsánként ismert zöldséget. Finom ízén kívül nagyon sok jótékony hatása is van. Nagy mennyiségben találhatunk benne karotint, A, B1-, B2-,és C-vitamint és számos ásványi anyagot; kálciumot, káliumot, nátrium, foszfort, vasat, magnéziumot. Azon kívül, hogy vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, kiválóan variálható ételeket is készíthetünk belőle. Lássuk most az egyik leismertebb változatát, a padlizsánkrémet. Érdemes előző este elkészíteni, így reggelre igazán összeérnek benne az ízek. 

Hozzávalók 4 személyre: 

1 közepes méretű padlizsán 
1/4 lila hagyma 
1 gerezd fokhagyma préselve
1 ek citromlé
2 ek majonéz
2 evőkanál tejföl 
Só és bors ízlés szerint 

Elkészítés: A padlizsánt süssük meg 180 fokon egészben a héjával együtt, amíg megbarnul a héja, ez kb. 30 perc. Amikor megsült, húzzuk le a héját és vágjuk kisebb darabokra a megpucolt padlizsánt, majd tegyük aprítógépbe. Adjuk hozzá a lila hagymát, fokhagymát, citromlevet, majonézt, tejfölt, sót és a borsot, majd alaposan dolgozzuk össze, amíg krémes állagú lesz. Abonettel fogyasszuk. 

Elkészítési idő: 40-50 perc, ebből 30-40 perc a sütés, 10 perc az elkészítés 

Jó étvágyat! :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://reggeliotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr997275353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása