Reggeli ötletek minden napra

Mézes-mogyorós reggeli zabkeksz

2015. március 25. - Katonaévi

mezes-mogyoros_zabkeksz.JPG

Nem tudom, hogy Ti kóstoltátok-e már a bolti reggeli kekszeket? Én igen, és be kell valljam, imádom őket. De persze elolvastam a hozzávalókat és mint sejtettem, cukorban igen csak bővelkednek, na meg persze még egy-két extra hozzávalót is tartalmaznak, amik nekem nem túl szimpatikusak. Gondoltam elkészítem magam a házi változatot, és az eredményben nem csalódtam. A mézes-mogyorós a kedvencem, így azt mutatom be Nektek elsőként. Próbáljátok ki, nagyon jó reggelire és uzsonnára is vihettek belőle magatokkal :) 

Hozzávalók 16 db kekszhez: 

  • 100 g zabpehely
  • 100 g földimogyoró
  • 100 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 50 g tönköly fehérliszt
  • 100 g kókuszzsír, felolvasztva
  • 80 g nyírfacukor/eritritol
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 3 evőkanál méz
  • 2-3 evőkanál forró víz (annyi, hogy jól formázható legyen) 

Elkészítés: Melegítsük elő a sütőt 170 fokra.

A mogyorót aprítsuk össze, vagy daráljuk le. Tegyük egy tapadásmentes serpenyőbe és pirítsuk néhány percig. Amikor már kezd barnulni és jó erősen érezzük a mogyoró illatát, vegyük le a tűzről és öntsük át egy közepes tálba (ne hagyjuk a serpenyőben, mert tovább fog pirulni és könnyen megéghet). Adjuk hozzá a zabpelyhet, a liszteket, a nyírfacukrot/eritritolt és a szódabikarbónát. Jól keverjük el. Egy kisebb lábasban olvasszuk fel a kókuszzsírt és a mézet, majd öntsük a többi hozzávalóhoz. Jól gyúrjuk össze és adjunk hozzá annyi meleg vizet, hogy formázható legyen. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, halmozzuk bele a kekszeket. Egy adag keksz kb. 1 púpos kanálnyi adag legyen. Kicsit formázzuk, hogy viszonylag szabályos kör alakú kekszeink legyenek. Egy sorba 4 db keksz férjen, így kényelmesen elfér a 16 db. Süssük 10-15 percig, vagy amíg aranybarna nem lesz. Amikor kezd barnulni, vegyük ki, mert ha túl sütjük, nagyon kemény lesz, és úgy már nem olyan finom. 

Elkészítési idő: 30 perc (ebből előkészületek 15 perc, sülési idő 15 perc)

Extra tipp: Érdemes előző este elkészíteni, így reggel aludhatunk egy picit tovább, hiszen ehhez még teríteni sem kell :) 

Jó étvágyat :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://reggeliotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr17303746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása