Reggeli ötletek minden napra

Felhőtojás

2015. március 19. - Katonaévi

 felhotojas.JPG

Ha unjuk már a tükörtojást, variáljuk át egy kicsit és máris egy sokkal izgalmasabb reggelit kapunk. A Felhőtojás elkészítése egyáltalán nem bonyolult, de mégis eltér a megszokott magyaros tojásételektől. 

 

 

Hozzávalók:

4 tojás
60 g reszelt kemény sajt
30 g szárított vagy friss aprított metélőhagyma
60 g pirított és apróra vágott bacon
Só és bors, ízlés szerint

 

Elkészítés: Melegítsük elő a sütőt 220 oC-ra

Válasszuk szét a tojásokat, a fehérjét egy nagyobb keverőtálba tegyük, a sárgákat pedig óvatosan csúsztassuk 4 kisebb tálba vagy pohárba. Verjük kemény habbá a fehérjét, majd keverjük bele a sajtot, bacont és a metélőhagymát.  Ha ezzel megvagyunk, a fehérjét kanalazzuk bele egy sütőpapírral bélelt tepsibe 4 részben, úgy hogy kis halmok legyenek. A kanállal a fehérjéket igazgassuk el egy kicsit, próbáljunk meg minél szabályosabb köröket formázni, majd a közepükbe készítsünk kis gödröcskéket. Tegyük be a sütőbe és süssük kb. 3 percig, majd vegyük ki és helyezzük bele a sárgáját mindegyik gödörbe. A tetejére szórjunk sót, borsot, és tegyük vissza a sütőbe 2-3 percre.

Elkészítési idő: 15 perc 

Jó étvágyat! :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://reggeliotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr777274169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása